Szülinap Szantropében

A Csillaghajó osztály saját 100 éves fennállását  – több kisebb verseny mellett szerte a világon – két fő eseménnyel ünnepelte. Az egyik az USA-ban (Larchmont), a másik Európában, Saint Tropez-ben zajlott. Már tavasz óta mondogattuk egymásnak: ezt a versenyt nem kéne kihagyni. Pláne, mikor Bókay Andi hevesen invitált, lakjunk nála a verseny alatt a szomszéd faluban, könnyű volt igent mondani.

Végül két magyar egység vett részt a különleges eseményen, Forintos – Szalontai, Gereben – Gereben felállásban, hozzátartozóikkal erősítve. Családias volt a légkör, a versenyzés öröme keveredett az ünnepi hangulattal, nagyon jó koktél alakult ebből (szó szerint is). És Saint Tropez utószezoni varázsa is működött, nomeg a hétvégi kirakodóvásár. Így könnyebb volt a lányoknak átvészelni a napot.

 

Az idővel nagy mázlink volt, zuhogó esőben érkeztünk, és egy többnapos vihar elején indultunk haza, a közötte levő négy nap viszont október végi mércével csodás volt.

 

A 110 nevezőből végül 93 jelent meg, három gyönyörű fahajó is felbukkant, francia, cseh, lengyel színekben. A csapat nagyrésze hozzánk hasonló lelkes amatőr. A profik zöme már feladta a hajóját Perth felé, de pár menő azért tiszteletétt tette, valami tartalék cájgot előkapartak a sufniból. Általában ők ott elöl el voltak egymással, aztán kis szünet után jött a siserehad.

POL 1152
POL 1152

1. nap (csütörtök) próbafutam

A mezőny nagyrészének sikerült bedaruzni, a délutáni napsütésben kicsúsztunk egy próbafutam reményében. Elég bizonytalan, gyenge szellő fújt, több rajt után egy fordulás nélküli krajcot teljesítettünk, aztán a hátszél elején le is lőtték, irány a dokk. Dominált a magyar csapat ebben a limányban, Forinték vezető helyen álltak, mi pár hajóval mögöttük. Este ismerkedési welcome parti, ahogy kell.

2. nap (péntek) 1–2. futam

Könnyű kettes északi szél lengedezett reggel, de látványosan nem mozdult senki. Arra vártak, hogy ez elálljon, és kelet (az öböl bejárata) felől megjöjjön a tuti. A leállás megtörtént, ekkor zavarták ki a népet, ott lötyögtünk másfél órát a nyílt vízről jövő hullámokban, laffogó vitorlákkal. Aztán szépen leterjedt a keleti szél, elkezdtünk rajtolgatni, hatodikra el is indultunk, 16–18 csomós brízben, jókora hullámokkal. A kikötőhöz közel, a St Tropez-öbölben rakták ki a kétkörös virsli pályát, alul rövid félszeles befutóval a kapu után. Forinték erős 15. hellyel nyitnak. A második futam már könnyebben elment. Nehezen vette föl a ritmust a mezőny a nagy hullámokkal, forgolódó friss széllel, jópár baleset, lukasztás, árboctörés történt. Komoly rudlik gyűltek össze a bójáknál, többször minket is a vakszerencse mentett meg az ütközéstől.

Stegmeierék hajóját egy összeakadt hármas hátszelező tutaj lékelte meg, kb 2 méterre tőlünk
Stegmeierék hajóját egy összeakadt hármas hátszelező tutaj lékelte meg, kb 2 méterre tőlünk
A kikötőig eljutottak valahogy, és ott kezdtek süllyedni
A kikötőig eljutottak valahogy, és ott kezdtek süllyedni

3. nap (szombat) 3–5. futam

Reggel már jól fújt a tegnapi keleti, napsütés enyhe felhőzettel. 3 futam, 17–20 csomó, szép nagy hullámok, hátszeles rohanások. Elfáradtunk, de nagyon élveztük. Normálisakat rajtoltunk, az első két futamban tizediknek vettük az első kör után a lenti kaput, aztán a második kört mindkétszer elbaltáztam, 18, 19 a vége. A harmadikban meg rossz rajt után jöttünk fel 35-40-ről 23-ra. Forint és Ábel 31, 18, 30-at ment. Látszik, hogy nagyon keveset megyünk ilyen viszonyokban, egy-egy szakasza jól összeáll a futamoknak, de nem tudunk végig figyelni, mindig hibázunk valahol. Jó nap volt, és a csattanó a hatfogásos gálavacsora a St Tropez Lovaspóló Klubban. Ollálá.

4. nap (vasárnap) 6. futam

Halasztással kezdünk, szélcsend és szép napsütés, városnézéssel és citadella mászással ütjük el az időt. Innen kilátni a nyílt vízre, látszik, hogy lassan közeledik a szél. Ki is megyünk, a futam gyönyörű 14–15 csomós szélben lemegy, itt is 12–13. helyen megyünk végig, aztán az utolsó hátszélben két aranycsillagos elénk csusszan, bosszantó. Hagen és Rohart volt az, utóbbi a feleségével indult, de így is csak egy futamban tudtuk elcsípni. Az utolsó futamunk lett a legjobb, jókedvűen állunk a darusorba. Nincs kapkodás, csak másnap reggel indulunk haza. Végül 16. helyen végeztünk, Forinték 25-ek lettek. Emlékezetes verseny volt. Lööfék meggyőzően nyertek, Negri második, Stanjek letaszította a dobogóról Mateuszékat.

Különleges élmény volt vendéglátónk és barátainak társasága, akik az ötvenes években itthon, majd 56 után külföldön csillaghajóztak. Bókay Andi EB második volt mancsaftként francia kormányossal, Krivátsy Ádám pedig az Egyesült Államokban vette föl a fonalat. Olyan történetekkel dobálóztak az akkori balatoni meg később a külföldi versenyekről, Straulinóról, Cardenasról, Duarte Bellóról és az akkori sztáros életről, Lowell Northról, hogy néztünk nagyokat. Innen is köszönjük az élményt.

 

Gereben Marci

 

+ képek

 

Végeredmény
Centennial-StTropez.pdf
Adobe Acrobat Document 31.5 KB

Write a comment

Comments: 2
  • #1

    towarzyskie (Wednesday, 18 January 2017 04:24)

    równomierny

  • #2

    źródło (Thursday, 19 January 2017 11:23)

    FAM